.sas

 Ami először megfogott bennük az a kedvességük és udvariasságuk volt. Persze mint minden embernek nekik is vannak rossz napjaik, leginkább az anyukának. Néha fura dolgokat mond, de azután rájön a dolgok abszurditására és mentegetőzik sűrű sorry-zások közepette. Az angol ismerőseim csak annyit mondanak rá, hogy "bitch" meg "stupid French cow"... Pedig igazán nem panaszkodom nekik -nem is lenne illő, csak olvasnak a sorok között. Az anyuka egyébként félig francia, az apuka pedig angol.

A családban két fiú van, mások szerint igen udvariasak és intelligens gyerekek. Ez így is van, idegen környezetben és ha vendég van a háznál valóban azok. Egyébként meg mint az átlag azzal a különbséggel, hogy otthon azért ha tele van az orrod nem szívod vissza olyan gyomorforgatóan és nyeled le a cuccot az éppen akkor fogyasztott étellel együtt. Ez eleinte nagyon furcsa volt és még jóhiszeműen felajánlottam a zsebkendőt, de számomra rejtélyes okokból mindig visszautasításra került ennek a higiénikusabb dolognak a használata.

Aztán láttam, hogy a szülők is ugyanezt csinálják. Mára már "megszoktam", mint afféle számunkra gusztustalan angol szokást. Az utcán való köpködés szintén egy ilyen dolog, egy idő után már észre sem veszed, immunissá válsz.
Furcsa volt az is, amikor az anyuka közli velem egy reggel, hogy tegyek be wc papírt a gyerek táskájába, mert sok gyerek megfázott az iskolába. What the hell? Vitaminok esetleg, vagy aki beteg maradjon otthon, hogy ne fertőzzön??? Netán sok folyadék??? Neem. Csak wc papír, az elég a megfázásra. Ok.

A gyerekek alapból kezelhetőek, de mint más gyerekeknél, belőlük is kitör az 5 perc. A nagyobbik miatt (11 éves) olykor már komolyan aggódom, mert a viselkedése egy diliházból szabadult emberével vetekszik. A kisebbik dekoncentrált, mintha nem is ezen a bolygón élne. Beszélsz hozzá, kérdéseket teszel fel és csak egy "ok" a válasz. Ilyenkor közlöm vele, hogy ez egy kérdés volt, amire pont nem egy "ok" a felelet. Ilyenkor észbe kap és válaszol. Egyébként nekem ők nagyon önállótlanok, bár az anyuka szerint a nagyobbik már jól menedzseli magát. Abban biztosan, hogy hogyan kell titokban édességet elcsenni a szekrényből, amiről azt gondolja a kis naiv, hogy nem tudok. 

Az igazat megvallva már nem is akarok küzdeni ezzel, lakatot nem tehetek a szekrényre, az anya meg folyamatosan veszi az édességet nekik -aztán csodálkozik, hogy híznak. Ja, és minden pénteken "sweet-shop day" van, amit szintén nem lehet kihagyni.
A tolerancia nem éppen az erősségük, kicsit önzőek. Többszöri kérésre sem képesek felfogni, hogy az apjuk alszik és ne ordítozzanak reggelente a fürdőszobába. Egy reggel megelégelte az apjuk és valami hihetetlen módon ez az udvarias és visszafogott angol kiordított egy olyan "shut up!"-ot a szobából, hogy szerintem még az utca végén is hallani lehetett.
A bejárati ajtót úgy vágják be rendszeresen, hogy majd összedől a ház. Engem még úgy tanítottak, hogy illik tisztelni a pihenni és nyugalomra vágyót...

Ma reggel összefutottam a francia mamával, aki hétvégére jött ide Párizsból. Egy egyéniség a maga nemében, mindig nagyon elegáns, finom és visszafogott, ugyanakkor barátságos. Szeretek vele beszélgetni, nem csak a "nice weather" a téma ami itt oly népszerű. De anyukát valamiért ma zavarta, hogy az ő mamája társalgást kezdeményezett velem, mert kétszer is visítva hívta el, amikor összefutottunk. Délután épp a konyhában készítettem egy gyors ebédfélét, amikor a férje is bejött a konyhába és váltott velem egy pár szót. Nem kellet túl sokat várni, az anyuka már visít újfent és hívja el. Hirtelen annyira komikussá válik ez az egész szituáció, amin reggel még nyeltem a könnyeim, azon délutánra már csak röhögni tudok. Persze ez lehet csak a véletlenek közjátéka is, miért is ne...