.sas

 Reggel összefutottam Ibivel, hogy együtt reggelizzünk. Aztán tekeregtünk egyet Kingstonba mikor Iss -és itt nem az űrállomásról van szó- csörgött, hogy fussunk össze a London Bridge-nél. Ilyen még nem nagyon fordult elő velem, de rossz irányba szálltam fel a metróra. Autóval simán képes vagyok eltévedni, de tömegközlekedéssel még nem nagyon sikerült ez, lévén a londoni tömegközlekedési tájékoztatás igen jó. Azt gondolom, hogy itt csak az téved el a föld alatt, aki el akar tévedni, annyira egyértelműek a táblák. Bár első ránézésre elég zűrzavarosnak tűnhet az a sok színes girbe-gurba vonal, főleg, hogy egy metrónak 2-3 elágazása is lehet különböző irányokban, de ha jobban megnézi az ember tök egyértelmű minden.

Szóval összefutottam Iss-el, sikerült folyékonyan beszélősre innom magam, amit itt nem nehéz, mert az alkoholok erősebbnek tűnnek, mint otthon. A bor is az lehetett, mert felülmúltam önmagamat...
A világ nagy dolgainak megbeszélése után hazahozott, miután fél óráig állítgatta a navigációt. Újra meg kellett állapítanom, hogy amikor egy kocka fél óráig kínlódik valamilyen technikai eszközzel, szóval az igen idegesítő tud lenni. Amikor kellett volna, akkor csöndben volt a satnav, amikor meg megálltunk a ház előtt rögtön rákezdte, hogy "turn left" amit Iss egy fuck off-al nyugtázott én meg egy shut up-al, de mindkettőt. 

.

Amikor itt volt Imola, akkor bementünk a London Experience-be is és még nem igazán tudtuk, hogy mit jelent a Big Squeeze. Ez onnan jutott eszembe, hogy pont az állomással szemközt volt az épület, ahol Iss-el találkoztam.  Az első része inkább érdekes volt ennek a túrának, mint izgalmas, voltak hasonló elemek, mint a Dungeon-ban. De aztán bedurvultak az események, életünk egyik legrosszabb élményében volt részünk.  Nem, a Jackson-i rosszabb volt... :)

Bár az ember tudja, hogy az egészet színészek játsszák, és semmi bajod nem történhet, mégis sikerült kisebb sokkot kapni. És akkor és ott jöttünk rá, hogy mit jelent a big squeeze...
Jobban jártunk volna ha előtte megnézzük a szótárba. Miután egy csomó véres emberi tetemen :) átverekedtük magunkat úgy, hogy közben mindenféle mutánsok bukkantak fel a legváratlanabb helyeken és pillanatokban, egy olyan helyre értünk, ahol át kellett préselni magunkat egy hosszabbnak tűnő, nyomasztó szűk fekete helyen. Igazán fullasztó volt. Valójában nem volt olyan hosszú ez a rész, csak nekünk tűnt annak.
Mondjuk mindenhol sötét volt, csak egy minimális fény adott némi támpontot arról, hogy mi van körülötted, és hogy éppen egy levágott fejet fejeltél le vagy egy kézcsonkot. Néha elvakítottak erős fénnyel is, hogy miután újra látsz valamit egy újabb rémséggel találd szembe magad.  Az egyik rémálmom vált valóra akkor és ott. De ami jobban megviselt, hogy állandóan a bokámnál volt a láncfűrészes, néha sokkolóan közel tartva és erősebben berregtetve azt.
Sietni nem lehetett, sort nem bonthattál, csak szépen lassan az őrületbe kerget a félelem. Még akkor is, ha ez nem valós.