HTML

2011.09.21. 18:01 .sas

Az ilyenek miatt hiszel még? :)

 Egy általam nagyra tartott személy könyvének egyik részlete, amelyben egy 52 éves férfi  vállalkozó beszél a párkapcsolati változásairól, hogyan értékelte át azt.

"Amikor ... megkért, hogy írjam meg, mit gondolok, mi változott az idők folyamán a párkapcsolataimban, úgy gondolom-e, hogy valamit jobban teszek, mint korábban, mi lett jobb (már ha jobb lett valami egyáltalán), a kérdés egyszerűnek tűnt.
Aztán ezen elgondolkozva olyan kérdések merültek fel bennem, melyek egyébként nem is foglalkoztattak volna. Tényleg, mi is változott, jobb lett-e valami egyáltalán?

52 éves vagyok, így amikor tízes éveim végére, húszas éveim elejére próbálok jól emlékezni, azt harminc-harmincöt év távlatából teszem, remélve, hogy elég valóságszerűen tudok visszaemlékezni az akkori énemre, érzelmeimre és gondolataimra.

Akkoriban - mint korosztályom sok más tagja - melldöngető magabiztossággal úgy hittem, már mindent tudok a nőkről, de igazából a szexualitás megismerése és megélése érdekelt. Az egzisztenciateremtés, anyagi sikerek kontra pártkapcsolatra fordított több idő párharcából egyértelműen az első került ki győztesen, és ez így is maradt úgy negyvenéves koromig. Nem lehetett könnyű ebben az értékrendben a nőknek a velem való együttélés, minden igyekezetem ellenére sem. Gyerek? Hát azt meg végkép nem akartam! A kialakuló konfliktusokat rendre úgy akartam megoldani, mint az élet más területein lévőket, amikor egy férfi konfliktusba kerül egy másik férfival, és egymás nyelvét értve rendezik a problémáikat.
Fogalmam sem volt róla, hogy a nők tényleg a Vénuszról, és mi tényleg a Marsról jőve másként gondolkodunk, más nyelvet beszélünk. Persze, hogy hallottam a fenti vénuszos-marsos példázatot, de komolyságát, mélységét sokáig nem értettem meg. Kb. két évtizedig, több válással és még több különválással a hátam mögött sem értettem a párkapcsolataim problémainak igazi okát.

Aztán nagy nehezen kezdtem rájönni a verbális problémamegoldó kommunikáció kudarcának okára, hogy miért is van az, hogy ha megbeszéltük szépen, észérvek szerint a problémáinkat, akkor miért tartunk újra és újra ugyanott. Ez néha az őrületbe bírt kergetni, míg végre kezdtem felismerni a női játszmák létezését és mibenlétét. Viccesen későn. Férfiként persze nagyon is tisztában voltam a saját szennyesünkkel, a mi férfijátékainkkal, de valahogy jó volt abban hinni, hogy a másik oldalon mindezek nem léteznek.
És hogy a férfiak és nők ezen játszmái mennyire különbözők, arra hadd mondjak egy példát: én soha nem éltem meg olyat, és a környezetemben sem tapasztaltam, hogy egy férfi azért akar egy nőt, hogy egy másik férfi fölé kerekedjen, miközben maga a nő másodlagos, vagy nem is fontos számára. Remélem, nem sértem meg a női olvasókat azzal, hogy azt írom: fordítva ilyet többször is tapasztaltam, láttam az ismeretségi körömben.
Azonban a női játszmák létének, mibenlétének felismerése nem oldotta meg az engem nagyon is foglalkoztató problémákat. Sikerorientált, érdeklődő emberként rendkívüli módon zavart a kudarc, ráadásul ott, ahol a legkevésbé szerettem volna. A magánéletemben!

Időközben sok minden megváltozott, elérkezett az az idő, hogy kezdtem egyre több időt és figyelmet fordítani a párkapcsolataimra. Miért van az, hogy sok nő önértékelési zavarokkal küzd, minek okán nem él békében önmagával, és így a világgal sem? Ebben mi, férfiak, akaratunk ellenére sokszor nagyon nagyon hibásak vagyunk. Arról a szégyenletes viselkedésről nem is beszélve, amikor valaki tudatosan dönti romba partnerének önbecsülését, így kompenzálva saját sikertelenségét, frusztrációit. De ha sikeresek vagyunk, úgy még inkább elvárható tőlünk az odafigyelés.

Miről is van szó? Egy párkapcsolatban mindkét félnek ki kell vívnia a másik elismerését, tiszteletét is. Az, hogy egy nő fel tudjon nézni a választottjára, alapvető igény, amit talán a génjeinkben hordozunk. Hisz annak idején, ha rosszul választott egy nő, és a férfi nem tudta megvédeni, mondjuk, a barlangi medvétől, nagy volt a baj! És itt jön a mi felelősségünk.

Ha tényleg elhisszük saját nagyszerűségünket - ha észrevétlenül többnek kezdjük tartani magunkat, okosabbnak, szélesebb látókörőnek, intelligensebbnek társunknál - könnyen zsákutcába szaladhatunk. Ha elfogy részünkről a türelem, a megértés igénye, könnyen előfordulhat, hogy mire észrevesszük, párunk - a szeretett nő - magányossá vált mellettünk, és már késő. Hát ez az, ami változott. Ma már sokkal fontosabbnak tartom ezeket a racionálisan nem magyarázható, emocionális igényeket, amelyek megértése és elfogadása nélkül nehéz megteremteni az igazi harmóniát egy párkapcsolatban. Pláne hosszú távon. Amíg nem éreztem rá erre, sokszor bosszantott a vénusziak más nyelve. Ma már imádom!"

Szólj hozzá!

Címkék: kommunikáció racionalitás párkapcsolat felelősség értékrend


2011.09.08. 20:53 .sas

been a long time

 Elég régen nem írtam már egy sort sem. Hogy mi történt az elmúlt pár hónapban? Nagyon sok minden, de fogalmam sincs hol kezdjem.

Elköltöztem a családtól végre -lejárt az egy éves szerződésem. 

Beköltöztem egy magyar házba -no comment.

Megismertem pár kedves embert -köztük találtam barátot is- és még párat, akik csak mutatják, hogy azok, illetve kaptam pár számomra előnytelen ajánlatot is. 

Feladtam a new malden-i házat, ahol délelőttönként dolgoztam a kingston-i család mellett. Lett helyette egy szerződéses állásom egy Care Home-ban, amit nem szeretek. A surbitoni házat megtartottam délutánra.

Leszoktam a dohányzásról -ezt kellett volna először leírni! :)

Még mindig jobban érzem magam Londonban.

Végre letisztult pár dolog. Tudom, hogy mi hiányzik a gyerekeim mellett, miben kell változtatnom és milyen irányba menjek. Nem lehetetlen.

A múltkor találtam ezt a szösszenetet az egyik közösségi oldalon, tetszik, megosztom:

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig a múltamat. Érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömeimet. Tedd meg a lépéseket, amit én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam és mindegyik botlás után állj fel és menj tovább úgy, ahogyan én is tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam. És akkor majd mondhatod, hogy ismersz."

És akkor most hallgassunk egy kis zenét :)

https://www.youtube.com/watch?v=V1bFr2SWP1I

 

https://www.youtube.com/watch?v=UQxebE9TH3g&feature=related

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: london


2011.04.15. 17:22 .sas

Nincs sok hátra már

 Jó ideje már, hogy nem írtam egy sort sem, egyszerűen nem volt kedvem. Nem érzem jól magam a gyerekek miatt, olyan viharok dúlnak bennem, hogy néha úgy érzem itt a vége, nincs tovább. Angliával továbbra sincs semmi bajom, még mindig szívesebben vagyok itt, mint otthon -követ rám...
De a gyerekek hiánya néha elviselhetetlen. Számolom a napokat, heteket, mennyi időt kell még eltöltenem az angol családdal és mikor lehet velem újra a kisfiam. A lányom is hiányzik nagyon, de ő már egy kis felnőtt a saját életével és az érzékeny világával. Azzal biztatom magam, hogy most is ugyanúgy képes vagyok mindent újra felépíteni, mint nemegyszer már az életem során. Már nem olyan sok idő...

Ma vettem a gyerekeimnek húsvéti ajándékcsomagot is, de alig tudok könnyek nélkül ránézni a táskán lévő feliratra: Guess, how much I love you...

Az angol család elutazott egy hétre a Kanári szigetekre, itt maradtam egyedül a házban. Nekem kell gondoskodnom a két macskáról, fél tucat halról meg két egérről. Egy teljes hét egyedül ebben a szörnyű nagy házban, hát, nem túl jó érzés ez sem.
 

Szólj hozzá!


2011.02.20. 01:35 .sas

Szombat

 Reggel összefutottam Ibivel, hogy együtt reggelizzünk. Aztán tekeregtünk egyet Kingstonba mikor Iss -és itt nem az űrállomásról van szó- csörgött, hogy fussunk össze a London Bridge-nél. Ilyen még nem nagyon fordult elő velem, de rossz irányba szálltam fel a metróra. Autóval simán képes vagyok eltévedni, de tömegközlekedéssel még nem nagyon sikerült ez, lévén a londoni tömegközlekedési tájékoztatás igen jó. Azt gondolom, hogy itt csak az téved el a föld alatt, aki el akar tévedni, annyira egyértelműek a táblák. Bár első ránézésre elég zűrzavarosnak tűnhet az a sok színes girbe-gurba vonal, főleg, hogy egy metrónak 2-3 elágazása is lehet különböző irányokban, de ha jobban megnézi az ember tök egyértelmű minden.

Szóval összefutottam Iss-el, sikerült folyékonyan beszélősre innom magam, amit itt nem nehéz, mert az alkoholok erősebbnek tűnnek, mint otthon. A bor is az lehetett, mert felülmúltam önmagamat...
A világ nagy dolgainak megbeszélése után hazahozott, miután fél óráig állítgatta a navigációt. Újra meg kellett állapítanom, hogy amikor egy kocka fél óráig kínlódik valamilyen technikai eszközzel, szóval az igen idegesítő tud lenni. Amikor kellett volna, akkor csöndben volt a satnav, amikor meg megálltunk a ház előtt rögtön rákezdte, hogy "turn left" amit Iss egy fuck off-al nyugtázott én meg egy shut up-al, de mindkettőt. 

.

Amikor itt volt Imola, akkor bementünk a London Experience-be is és még nem igazán tudtuk, hogy mit jelent a Big Squeeze. Ez onnan jutott eszembe, hogy pont az állomással szemközt volt az épület, ahol Iss-el találkoztam.  Az első része inkább érdekes volt ennek a túrának, mint izgalmas, voltak hasonló elemek, mint a Dungeon-ban. De aztán bedurvultak az események, életünk egyik legrosszabb élményében volt részünk.  Nem, a Jackson-i rosszabb volt... :)

Bár az ember tudja, hogy az egészet színészek játsszák, és semmi bajod nem történhet, mégis sikerült kisebb sokkot kapni. És akkor és ott jöttünk rá, hogy mit jelent a big squeeze...
Jobban jártunk volna ha előtte megnézzük a szótárba. Miután egy csomó véres emberi tetemen :) átverekedtük magunkat úgy, hogy közben mindenféle mutánsok bukkantak fel a legváratlanabb helyeken és pillanatokban, egy olyan helyre értünk, ahol át kellett préselni magunkat egy hosszabbnak tűnő, nyomasztó szűk fekete helyen. Igazán fullasztó volt. Valójában nem volt olyan hosszú ez a rész, csak nekünk tűnt annak.
Mondjuk mindenhol sötét volt, csak egy minimális fény adott némi támpontot arról, hogy mi van körülötted, és hogy éppen egy levágott fejet fejeltél le vagy egy kézcsonkot. Néha elvakítottak erős fénnyel is, hogy miután újra látsz valamit egy újabb rémséggel találd szembe magad.  Az egyik rémálmom vált valóra akkor és ott. De ami jobban megviselt, hogy állandóan a bokámnál volt a láncfűrészes, néha sokkolóan közel tartva és erősebben berregtetve azt.
Sietni nem lehetett, sort nem bonthattál, csak szépen lassan az őrületbe kerget a félelem. Még akkor is, ha ez nem valós.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia london big experience squeeze szorítás


2011.02.15. 11:25 .sas

Az a Valentin nap, na meg pár szó a nehéz életről...

Mint akaratomon kívüli konzervált szingli meglepődtem, hogy egyáltalán valaki gondol rám ezen a napon. Az első kedves gesztus az extől jött, küldött egy videót, amit könnyezve röhögtem végig. 
A többi köszöntő meg angoloktól volt...

Godzilla is kapott egy nagy csokor virágot a férjétől -tele vörös rózsával meg színes tulipánokkal. Ennek örömére -vagy éppen bánatára, Godzilla este kissé ittas állapotba került. Rögtön eszébe is jutott, hogy elmaradt a múlt heti fizetésemmel, amit pótolt is. Többet kellene inni...
Néha szokott panaszkodni, hogy milyen rossz neki és mennyire szegény -meg kell jegyeznem, hogy van bejárónő, au pair, kertész és a többi munkás. Néha azt is megemlíti, hogy mennyire fáradt a sok tennivalótól. Lássuk csak: elmegy 9-re dolgozni amit 6-ig befejez, utána hazajön. Néha összeüt valamit, vagy leül a gyerekeivel ha nagyon muszáj, azonkívül semmit nem csinál. Nem takarít, nem főz minden nap, nem mos és nem vasal, a dolgok meg csak kiesnek a kezéből.

Istenem, erről eszembe jut még otthonról valaki, aki szintén hasonlóan panaszkodott állandóan a Mercedes-ből, hogy éhen fog halni, az ujjai meg épp hogy le nem törtek az aranytól és két kézzel szórta a pénzt. Mondjuk ez inkább a vicces kategóriába tartozik, amikor a kezdeti döbbenetet felváltja a kitörő röhögés de udvariasságból csak egy nehéz az élet megállapítás jut.
.
Ittlétem óta többször találkoztam azzal, hogy az egyik tábor a viszonylagos nyomorából vagy lehurrog, hogy "nem is éri meg itt lenni" (WTF???), és közben arról panaszkodik, hogy nem tudja kifizetni a számláit, míg a másik tábor azt gondolja, hogy pár hónap alatt szétkeresem magam. Nem értem, miért gondolják azt, hogy külföldön élni és dolgozni egyet jelent a gazdagsággal? Csak egy kicsit kellene elgondolkozni, de az sokszor bonyolult dolognak tűnik. És bocsánat, hogy nem bűnözésből élek... Itt is ugyanolyan keményen kell dolgozni és itt is vannak gondok. De mindezek ellenére sokkal élhetőbb számomra ez az ország, mint sajnos a saját hazám. Amikor meg a "neked könnyű" bicska nyitogtató mondatokkal találkozom, csak azt mondom, ha olyan könnyű miért nem csinálod utánam te is? Ja, hogy mégsem olyan könnyű? Hogy dolgozni is kellene? Vannak bizonyos lemondások is? Hát bocs.

Szólj hozzá!

Címkék: énblog anglia élet munka london angol csalad gazdaságosság


2011.02.14. 14:51 .sas

Hétfő

 Ma reggel rá kellett jönnöm, hogy nagyon benéztem a dátumokat. Meg voltam győződve arról, hogy ez a hét már az iskolai szünet, így a múlt héten leszerveztem a New Malden-i helyettesítést, na meg az NI interjús napot is, ami szintén ezen a héten lesz. Nem is értettem, hogy miért kopogtat az ajtómon reggel az anyuka -tegnap Ibivel elneveztük Godzillának- és miért kérdez a gyerekek reggelijéről. Szerencsére Godzillának jó reggelje volt és nem csinált nagy ügyet belőle, később már csak röhögtünk rajta a konyhában.
Hétvégén ennyire nem volt vicces kedvem, főleg, hogy teljesen fölöslegesen visszarendelt az apuka 7-re ügyelni aztán fél 9-kor közli sms-ben Godzilla (lusta feljönni a szobámba), hogy mégse kell ügyelni... 

Múlt hét a Nagy Döntés hete volt, ugyanis akkor döntöttem el, hogy hamarosan itt hagyom ezt a családot. Hogy ezt megerősítsem, gyorsan le is foglaltam a repülőjegyem Budapestre, így 2 hetet otthon tölthetek, utána jövök újra vissza. 
Elkezdtünk keresni házakat Zitával, úgy tűnik, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz.
Az ingatlanárak Londonban a csillagos égben vannak, és még külön adót is kell fizetni a lakás/ház után, ami kerületenként változó. Rengeteg ügynökség van, rajtuk keresztül egy kicsit drágább, mert személyenként ügynökségi díjat is felszámolnak. Például ha hatan akarnak bérelni egy házat, akkor 6x100 fontot is elkérnek érte. Választék egyébként van bőven és otthoni mértékkel nézve nagyon szép házakat, lakásokat lehet találni. A szépet nem a ház külsejére értem, hanem a berendezésre. A külsejük nem túl szépek, minden ház halálunalom téglából készült, némelyiket lefestik fehérre, de attól nem lesz szebb. Ezek a házak is megérnének egy külön post-ot, némelyik elég vicces.

Nemrégen Mark felajánlotta, hogy akár Maidstone-be is költözhetnék vagy akár hozzá, ha vége lesz az itteni munkámnak. Sikítófrász kerülgetett.

Ó, hogy ki is az a Mark? 
Hogy nem ismeritek?
Ó, igazán nem sokan ismerik, mert hol ilyen kocsival jár, hol olyannal. Bámulatosan tudja változtatni a kocsiját és a stílusát! Ha akarja, beül a furgonjába és olyan mint egy egyszerű munkás, vagy egy átlagos hétköznapi ember, amikor a Peugeot-ra vált. Most leginkább egy menőhöz hasonlít, ahogy ül az MX5-ös Mazdájában...

Igazából én csak Sportszeletesnek nevezem őt. Emlékszem, amikor először találkoztunk és felajánlotta, hogy hazavisz. Hát jó, legyen, elég hűvös volt aznap, semmi "lovely weather"! Persze elfelejtette, hogy hol parkolt, így ott bolyongtam vele a parkolóházba 10 percen keresztül, mire megtalálta a kocsiját. Első reakcióm egy csepp döbbenet volt -egyrészt nem néztem ki ebből az alacsony növésű brit-ből, hogy képes kilátni az amúgy is alacsony kocsiból, másrészt eszembe jutott egy körülbelül 11-12 éves jelenet.
Csak álltam a kocsi előtt és lepergett előttem az a pillanat, amikor még a budapesti panellakásban arról álmodoztam, hogy egyszer talán megnyerem azt a csodaszép piros MX5-ös Mazdát a Sportszelettel. Vettem szorgalmasan egyiket a másik után, persze soha nem nyertem semmit.

A rekedt agyondohányzott hangja zökkentett vissza a valóságba, amikor is megkérdezte, hogy talán én akarok vezetni? Ó nem, én igazán nem... 
Ha akarok csak vezessek nyugodtan ajánlja fel újra, de nagylelkű ajánlatát egy zavart nevetéssel újfent elutasítom és próbáltam neki elmagyarázni, hogy anno Magyarországon ilyen kocsit lehetett nyerni csokoládépapírral.

Mark alapvetően egy rendes kis brit egy borzalmas kenti tájszólással. Sok időt töltöttünk együtt de soha nem tudtam rá másként nézni, mint egy haverra. Sok szép helyet megmutatott, többek között a Leeds-i kastélyt is -erről a kastélyról még fogok említést tenni, de nem most.
Egy utalgatós pillanatában olyannyira elegem lesz belőle, hogy elhatároztam, ennek véget vetek majd szépen elküldtem a fenébe...
Nem tetszett, hogy utalgat a közös életre -WTF???? 
Nem tetszett, ahogy a Shopping Center-ben elkapta a kezem és úgy sétálgatott volna velem, mintha a barátnője lennék -jóval alacsonyabb is nálam. He never can't sweep me off my feet...
.
.

Tegnap Nic elmondta a nagy terveit. Nic a gyerekeket korrepetálja matekból, nekem meg segít gyakorolni az angolt. Mellesleg nagyon szépen beszél, élvezet hallgatni. Ő egyébként azon kevesek egyike, aki ha felhív nem ugrik össze a gyomrom az idegességtől, hogy nem fogom megérteni a kiejtését. Tiszta, mint a BBC... :)
Szóval Nic tegnap bevallotta, hogy még meg szeretné szerezni a matematikai professzori címet és meg akar nősülni, családra vágyik gyerekkel, de előtte rendbe akarja hozni az egészségét. Ragyogó tervek, de miért most gondolkodik családalapításon? Nem akartam udvariatlan lenni és utalni arra, hogy 45 évesen talán egy kicsit nehezebb dolga lesz családalapítás szempontjából -legalábbis én ezt gondolom. Mindezt az esőben, mialatt mentünk a kocsihoz. Közben folyamatosan rángattam a kis piros esernyőm szélét magam felé, mert udvariasan elvette tőlem, hogy majd ő tartja. Eleinte csak finoman tettem ezt, utána már egyre direktebb módon, mert kezdtem elázni teljesen. Elég vicces volt már a végén, ő csak beszél, beszél én meg rángatom az esernyő szélét mint egy idióta.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia london angol lakás történetek csalad


2011.02.06. 19:40 .sas

Francia Mama

 Feltevésem, miszerint az anyuka tiltotta meg a Francia Mamának a társalgást helyesnek bizonyult. Éppen a reggelimet készítettem, amikor Francia Mama jött be nagy boldogan a konyhába és beszélgetni kezdett. Az anyuka nem volt otthon mert a fiúkat vitte el rögbizni, így szabad volt a pálya neki.
Ahogy egy Francia Mamához illik, ezen a reggelen is nagyon elegáns volt -visszafogott szürke kosztümöt viselt és finom parfümillat lengte körül. Néha kérdezgetett magyar szavakat és próbálta kimondani, ami néha elég vicces volt, de értékeltem igazán az igyekezetét. Mindig értékelem, amikor egy külföldi megpróbál magyar szavakat mondani. Cserébe háromszor ismételtettem meg vele a croissant szót, mert annyira franciás és annyira jól hangzott...

Ő sem egy házias típus, mint ahogyan általában az angol nők sem azok. A macska megint odahányt a padlóra, de ő sem szedi fel, mint ahogy az angol család sem, hanem helyette kinyitotta az ajtót szellőztetni. Nekem volt kellemetlen az egész, így újfent felszedtem és kidobtam. Utálom! Bár hétvégén semmit nem kell csinálnom, és ezt is otthagyhattam volna minden gond nélkül, de annál jobban zavart, hogy kerülgessem, nem beszélve arról, hogy mennyire gusztustalan.

Már majdnem egy órája beszélgettünk, amikor megkérdeztem tőle, hogy az anyuka miatt nem beszélhet-e velem. Észrevettem ugyanis, hogy amikor meghallja, hogy beszélgetünk már sikít neki, hogy menjen be a szobába. Egy enyhe zavart mosollyal bevallotta, hogy igen, nem lehet neki beszélgetnie velem, mert az anyuka szerint én nagyon elfoglalt vagyok hétvégén... Biztosítottam arról, hogy ha elfoglalt vagyok, azt jelzem felé, így amiatt ne aggódjon, egyébként is élvezem a társaságát. Azóta, amikor a Francia Mama meglát mindig egy cinkos mosollyal üdvözöl. Szegény nénivel egyébként nem nagyon foglalkozik senki a házban, Godzilla csak meghívja, aztán tesz rá, mint minden másra.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia francia london angol


2011.02.05. 17:26 .sas

Az angol család

 Ami először megfogott bennük az a kedvességük és udvariasságuk volt. Persze mint minden embernek nekik is vannak rossz napjaik, leginkább az anyukának. Néha fura dolgokat mond, de azután rájön a dolgok abszurditására és mentegetőzik sűrű sorry-zások közepette. Az angol ismerőseim csak annyit mondanak rá, hogy "bitch" meg "stupid French cow"... Pedig igazán nem panaszkodom nekik -nem is lenne illő, csak olvasnak a sorok között. Az anyuka egyébként félig francia, az apuka pedig angol.

A családban két fiú van, mások szerint igen udvariasak és intelligens gyerekek. Ez így is van, idegen környezetben és ha vendég van a háznál valóban azok. Egyébként meg mint az átlag azzal a különbséggel, hogy otthon azért ha tele van az orrod nem szívod vissza olyan gyomorforgatóan és nyeled le a cuccot az éppen akkor fogyasztott étellel együtt. Ez eleinte nagyon furcsa volt és még jóhiszeműen felajánlottam a zsebkendőt, de számomra rejtélyes okokból mindig visszautasításra került ennek a higiénikusabb dolognak a használata.

Aztán láttam, hogy a szülők is ugyanezt csinálják. Mára már "megszoktam", mint afféle számunkra gusztustalan angol szokást. Az utcán való köpködés szintén egy ilyen dolog, egy idő után már észre sem veszed, immunissá válsz.
Furcsa volt az is, amikor az anyuka közli velem egy reggel, hogy tegyek be wc papírt a gyerek táskájába, mert sok gyerek megfázott az iskolába. What the hell? Vitaminok esetleg, vagy aki beteg maradjon otthon, hogy ne fertőzzön??? Netán sok folyadék??? Neem. Csak wc papír, az elég a megfázásra. Ok.

A gyerekek alapból kezelhetőek, de mint más gyerekeknél, belőlük is kitör az 5 perc. A nagyobbik miatt (11 éves) olykor már komolyan aggódom, mert a viselkedése egy diliházból szabadult emberével vetekszik. A kisebbik dekoncentrált, mintha nem is ezen a bolygón élne. Beszélsz hozzá, kérdéseket teszel fel és csak egy "ok" a válasz. Ilyenkor közlöm vele, hogy ez egy kérdés volt, amire pont nem egy "ok" a felelet. Ilyenkor észbe kap és válaszol. Egyébként nekem ők nagyon önállótlanok, bár az anyuka szerint a nagyobbik már jól menedzseli magát. Abban biztosan, hogy hogyan kell titokban édességet elcsenni a szekrényből, amiről azt gondolja a kis naiv, hogy nem tudok. 

Az igazat megvallva már nem is akarok küzdeni ezzel, lakatot nem tehetek a szekrényre, az anya meg folyamatosan veszi az édességet nekik -aztán csodálkozik, hogy híznak. Ja, és minden pénteken "sweet-shop day" van, amit szintén nem lehet kihagyni.
A tolerancia nem éppen az erősségük, kicsit önzőek. Többszöri kérésre sem képesek felfogni, hogy az apjuk alszik és ne ordítozzanak reggelente a fürdőszobába. Egy reggel megelégelte az apjuk és valami hihetetlen módon ez az udvarias és visszafogott angol kiordított egy olyan "shut up!"-ot a szobából, hogy szerintem még az utca végén is hallani lehetett.
A bejárati ajtót úgy vágják be rendszeresen, hogy majd összedől a ház. Engem még úgy tanítottak, hogy illik tisztelni a pihenni és nyugalomra vágyót...

Ma reggel összefutottam a francia mamával, aki hétvégére jött ide Párizsból. Egy egyéniség a maga nemében, mindig nagyon elegáns, finom és visszafogott, ugyanakkor barátságos. Szeretek vele beszélgetni, nem csak a "nice weather" a téma ami itt oly népszerű. De anyukát valamiért ma zavarta, hogy az ő mamája társalgást kezdeményezett velem, mert kétszer is visítva hívta el, amikor összefutottunk. Délután épp a konyhában készítettem egy gyors ebédfélét, amikor a férje is bejött a konyhába és váltott velem egy pár szót. Nem kellet túl sokat várni, az anyuka már visít újfent és hívja el. Hirtelen annyira komikussá válik ez az egész szituáció, amin reggel még nyeltem a könnyeim, azon délutánra már csak röhögni tudok. Persze ez lehet csak a véletlenek közjátéka is, miért is ne...

Szólj hozzá!

Címkék: anglia tolerancia angol csalad


2011.02.04. 22:15 .sas

Magyar magyarnak farkasa

8 hónap óta most találkoztam először olyan megnyilvánulással, amiről eddig csak hallottam. Kezdem megérteni, hogy egyesek egy idő után miért kezdik kerülni honfitársaikat távol otthontól. Amivel persze nem értek egyet. Azért mindig örültem, amikor magyarokkal találkoztam, de sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy nem árt tartani a három lépés távolságot. Simán naiv vagyok, amikor azt gondolom, hogy a magyar nem ellened van, hanem melletted. :)

Maradjon az ember udvarias azért, na meg úgy angolosan kérdezzük meg ötször fél óra alatt, hogy hogy van, meg milyen szép időnk van, arról mindig lehet beszélni. Olyan ez mint a kis fekete ruha, amit bárhol bedobhatsz. Az időjárás kitárgyalása pont ilyen.

Ma délután sokkot kaptam az apuka látványától, hirtelen egyik napról a másikra elkezdett csomókban hullani a haja. Az anyukája beszél hozzám a windy weather-ről, meg kérdez mást is, de döbbenetemben válaszolni sem tudtam neki. Hirtelen elkezdtem habogni neki arról, hogy nem is beszélem a nyelvet, amin csak mosolygott. Az apukának nemrég volt egy komolyabb műtétje és most kemoterápiás kezelést kap -ez az oka, hogy kihullott a haja. Hihetelenül pozitív egyébként a család hozzáállása, amit nemigen tapasztaltam máshol hasonló szituációban -ez tetszik, más sokszor nem...

Ma elmentem Zitával a helyi jobcentre-be. Egy kellemes felhasználóbarát környezet fogadott. Kérhetsz ügyintézőt vagy saját magad is böngészhetsz a terminálokon. A kiszolgáló terminálok használata nagyon egyszerűen kezelhető és gyors és azok az állások, amik érdekesek lehetnek rögtön ki is nyomtathatod és küldheted a cv-t. Nincs semmi túlbonyolítva, a munkakör, az elvárások, a munkaidő és a fizetés korrektül feltüntetve, tetszik.

Emlékszem, amikor otthon mentem el a munkaközvetítőbe, ááá, inkább nem is akarok emlékezni...
 

Szólj hozzá!

Címkék: anglia munka magyar központ naiv munkaügyi jobcentre jobcenter


2008.06.10. 19:22 .sas

Helyes emberke

  

Piros a lámpa, nem baj, nem rohanok most.

Mellettem kamasz mondja a magáét, szemből hajléktalannak látszó ember közeledik, tekintete elszánt, ő most itt lejmolni fog tőlem valamit.

Megáll a félig lehúzott ablak előtt, és már kezdi is a szokásos szöveget.

Kamasz felhördül.

Félbeszakítom illedelmesen, közlöm vele, hogy tőlem aztán tényleg nem, mert komolyan nincs.

Kamasz hörög, csendre és türelemre intem, hajléktalannak látszó meg folytatja rendületlenül.

Majd megkérem, hogy adjon ő nekem inkább pár forintot. Ember lesápad, kamasz felröhög, újra csendre intem.
De hát mégis hogy gondolom? És maga? Nekem sincs, segítsen meg hát.

Azt mondja, ha hozzámegyek feleségül, akkor ad. Pff...

Szólj hozzá!

Címkék: énblog élet pénz


2007.12.03. 15:44 .sas

a világ legmeghatóbb mondata

egy könnyű séta keretében hangzott el:
"Ha te meghalsz, én egy senki leszek..." ...és halkan sírva fakadt, miközben átölelt...
 
by Krisz
 
 2007-11-01 17:46:53

Szólj hozzá!

Címkék: énblog


2007.02.06. 18:22 .sas

Hímkesergő, avagy egy apa/pöcsfejű bunkó kusza gondolamenete az életről, és azt mozgató szexizmusról, és primitív lélekről

Egy fiú szemszögéből nézve...
 
"Ez a kis iromány csak úgy készül.
Sok, sok gondolat egymás utánisága lesz valószínűleg, bármilyen koncepció, vagy rendszer híján.
Felhívom a figyelmet arra, hogy esetleg egyes érzékenyebb lelkű olvasót sérthetnek a benne foglaltak.
Tehát ha sértődésre hajlamos vagy, illetve a sértődésből kiindulva hajlamos vagy gyalázkodásra, meddő vitára, a saját álláspontod szűklátókörű folyamatos ismétlésére akkor kérlek ne olvass tovább.
Ha mégis, akkor is kímélj meg attól, hogy belém kötsz.

Ez csak egy vélemény.És bizony lehet olykor sértő lesz, nagyképű, lekezelő.
De tudnod kell, hogy ami olykor bántó, vagy zavaró pl számomra, az éppen, hogy egy másik nézőpontomból, kedves, aranyos, elviselhető, akár szerethető dolog lehet.

Hogy miért írom?
Mert este ültem a kislányom ágya mellett, a cumisüveg egyik vége a kezemben, a másik vége az ő szájában, a lábai az égnek meredtek, a rongyocskáját az arcához szorította, és aktívan készült arra, hogy elaludjon.
Nekem meg közben jöttek a gondolatok arról, amiket itt, ott, mindenhol a világban az évek hosszú során tapasztaltam a lányokkal, nőkkel, asszonyokkal kapcsolatban.
És bizony felmerült bennem az, hogy ezt a pici kis emberkezdeményt, hogyan a francba lehetne megvédeni az olyan büdös, bunkó parasztoktól, mint én is voltam, vagyok, leszek...
Hogyan lehetne azt kikerülni, hogy kihasználják, hogy megbántsák, hogy fájjon neki az élet.
Az a vélemény nem érdekel, hogy tapasztaljon, majd erősebb lesz tőle.
Védeni akarom mindentől.
Persze, persze beteges dolog az ilyen gondolkodás, teljesen tisztában vagyok vele, és valószínűleg nem is fogok így viselkedni, de ott és akkor nagyon kis törékeny volt.

Szóval a kesergőmet igazából az általam nagyon nagyra becsült Veres Pali bácsi egy eszmefutattásával kezdeném.
Majdhogynem kívülről tudom.

Szituáció
Fiúcska felfedezte az onánia varázsát, hol máshol, mint a WC-ben gyakorolja ezt.
Viszi magával a fizika könyvet, és mondja is apjának, hogy nagyon nehéz a fizika, még a wc-n is olvasni kell.
2 percenként vízcsobogás, majd a gyerek kijön, kezében fordítva a fizikakönyv, a szeme karikás.
Mit mond erre a hülye apa?
Apa: Na mi van öcsi, vered a farkad?!
Gyerek: Éééé, áhhh, há'hogy, neeem...
Apa: Hát ne verjed mert hülye leszel!

És ebben van igazság mert az apa is verte, és tényleg hülye lett.

Mit mond erre az okos apa?
Apa: Na mi van öcsi, vered a farkad?!
Gyerek: Éééé, áhhh, há'hogy, neeem...
A: Hát pedig én ennyi idős koromban már vertem!
Gy: Téééényleg! (Fúúú, nagyon fasza faterom van!)
Gy: De miért, hát lehet?
A: Persze!
Gy: És hányszor?
A: Ahányszor könnyedén megy!
Na ekkor hagyni kell a gyereket, pár napig úgysem a fizika fogja érdekelni!
Aztán el kell kapni újra.

A: Öcsi! Akarsz csajozni?
Gy: Hát persze! Hogy kell?!
A: Nos…Hát tudod a csajok, mind hülyék!
Gy: Öööö…a muter is?!
A: Neeem…Szóval…A csajok nem értik a matekot!
Gy: De fater, én sem értem!
A: Na látod, ne dicsekedj azzal, hogy hülye vagy!

És ez folytatódik még nagyon, nagyon sokáig...Hihetetlen volt az öreg, és nagyon okosakat mondott!

Amiért írtam.
Igen, a csajok mind hülyék.
A pasik meg még hülyébbek, viszont nekik a kicsinyes végcél, az ejaculatio eléréshez nincsen szükségük lélekre, szeretetre, bizalomra...
És a csajok azért hülyék, mert azt hiszik, hogy a pasiknak lelkük van, szeretik őket, és megbízhatnak bennük.
És biztosan van olyan ideális világ, ahol ez megtörténik...Valami párhuzamos dimenzióban...
De az alapfelállás biztosan az, hogy a pasi dugni akar. A lány meg szeretet, figyelmet akar, és utána dugni, de akkor sokkal jobban, mint a pasi.
Viszont mire a pasi annyiszor dugott, és olyan jót, hogy már figyelmet, és szeretet is szentelne a lánynak, addigra a lány jó esetben megunja és dobja a pasit, rossz esetben megunja, megutálja a pasit, de mégis együtt marad vele. Viszont nagyívben leszarja, hogy szeretik és figyelnek rá.
Tehát kedves férfitársaim! (Bár biztos, egy pasi sem olvassa el ezt az irományom, és akinek esetleg igazán szólhatna pasi, az igazi parittya bunkó, meg igazán olvasni sem tud)
Figyeljünk oda a lányokra.
Hogy mit szeretnének, mit akarnak, mit mondanak, mit gondolnak, ne adj Isten még gondolkozzunk is előre, hogy hogyan tehetnénk boldoggá azt a lányt akivel éppen vagyunk. Utána meg azt akivel 4-5 óra múlva leszünk, majd végül azt akihez hazamegyünk.
Ne csak az járjon a fejünkben, hogy apám, milyen segge, melle van...És hogyan akarnád a bő nyálat, (lsd korábbi naplóbejegyzés) illetve egyéb huszadrangú pornófilmből ellesett gázosabbnál, gázosabb pozitúrát egyebet, aminek egy célja van, hogy a pasi ráélvezhessen a nő arcára...
Nem ez kell nekem, és neked sem kedves férfitársam,(na jó, néha igen), hanem az kell, hogy ha hozzáérsz a lányhoz, akkor ő összeránduljon, és a ne az undortól, hanem a vágytól, hogy igen, még érj hozzám, és újra, és akarlak...És ha hozzád ér a lány akkor ne azt akard, hogy egyből elkapja farkad, 3-at húzzon rajta, és a 7 mp-es szerelem összes gyönyörét kiélvezve rohanhass a szintén idióta haverjaidhoz elújságolni, hogy megint mekkora király voltál.
Hanem érezd, élvezd a nő minden egyes finom porcikáját, hajlatát, nyílását...És na a magad örömére, hanem a lányéra...És hogy meg fogja hálálni!
Az összes gusztustalan pózt kipróbálja veled, és élvezni fogja!

Lányok...
Ti pedig ne adjatok le semmilyen igényetekből, elvárásotokból
Soha, senkinek.
Találjátok ki, hogy mit szeretnétek az élettől, a pasitól, magatoktól.
Ne legyen az, hogy az idióta sorozatokból, könyvekből, magazinokból, és bizony a hazudós barátnőktől szerzett fals infók alapján vártok valami hatalmas csodát.
Tudod...Az olyan pasit aki nem független 175-19m cm magas, 75-90 kg, nem dohányzik, ritkán iszik, stb, stb. Ja és a kedvenc dumám kisherceges izé, hogy felelős leszel azért akit megszelídítesz. Baromság. Mindenki magáért felelős.
Ha Te tudod, hogy mit szeretnél, akkor azt érd is el, és ragaszkodj hozzá.
És ne netes, vagy nem netes ismeretségtől várd azt, hogy majd megvált, szeretni fog, és minden rózsaszín lesz.
Mert bizony, mind a netes, mind a nem netes pasi csak annyit akar, hogy minimálisan 7-8 fajta pózban benned lehessen(ezt biztosan nem fogod megkapni, ne reméld!lsd fent), utána lábat mosson és hazamenjen.
Ha ennél többet akarsz, akkor Neked kell tenni érte!
Elkapni a faszfejet a farkánál, és az agyánál fogva, és kicsikarni belőle azt amit elvársz, szeretnél magadnak.
Ha nem tudja megadni, ha valami is hibádzik, taposd meg, és dobd el. És ne szenvedj rajta. Szelekció, hogy természetes, vagy mesterséges, azon majd lehet filózni.
Aztán majd jön a következő, a következő, és az az utáni.
És? Akkor mi van? Országos kurvának kiáltanak ki? Kicsoda? Az a hülye ribanc, aki a kispöcsű faszijával kel nap, mint nap, és közben meg 4 tajrészeg kollégája vágja partyba egy csapatépítő tréningen?
Vagy a gyóntató papod? Aki gyerekek fotójára rejszol közvetlen a mise előtt? Vagy anyukád? Aki imád téged, és leszarja, hogy kivel vagy, csak boldognak lásson, érezzen? Vagy az a pöcs akit éppen dobtál, vagy nem is vagy hajlandó vele szóba állni mert annyira szánalmas? Pont az ilyenek véleményre kell hallgatnod?
Senkijére nem kell. Csak magadra kell, Önzőnek kell lenned, és azt tenned ami Neked! Ha Neked jó, és kisimult vagy, és boldog, akkor a fentebb felsoroltak vagy boldogok lesznek veled, vagy fel sem ér hozzád a szánalmas nyöszörgésük.
Ez a dolog szokott engem nagyon zavarni.
Hogy ha egy pasi x-nél több nővel van egyszerre, vagy szimultán, vagy gyors/lassabb egymás utánaban, az jófej, király, keménytökű, felnézek rá.
Ha egy nővel történik ugyanez, az büdös ribanc. Igen, annak akivel nincsen. Primkó felfogás. Ugyanúgy, sőt talán jobban is kell a nőknek a tapasztalat, mint a pasiknak. Már persze ha éppen vágyik rá az a nő, mert még jelenleg is töménytelen erkölcsileg megnyomorított lányka van ezen a Földön. A fenti hülye felfogás miatt.
És persze elérkeztünk ahhoz a nőtípushoz akit a legjobban utálok, gyűlölök, menekülök tőle.
És bizony ebből van itt, és a világon a legtöbb.
És az pedig az eddigiek keveréke.
Kitalált magának egy világképet, egy nagyon fals világképet. Ahol elhelyezte magát, és próbál benne maradni...Ezzel talán nincs is gond cseppnyi önértékelési zavar, és vége...
De aztán ezt a világképet elkezdi aszerint alakítani, hogy másoknak tetszen.
Az éppen aktuális audis pasinak, a barátnőnek aki éppen szült, és olyan édes a gyerek, a kollégáknak, akiknek olyan kiegyensúlyozott családi életük, mikor kávézás közben megbeszélik...És mit csinál? Alakít, lemond, belemegy olyan dolgokba amik miatt később megutálja magát, a világot, depresszióba süllyed, és minden remek lehetőséget ami adódhatna a szaros kis életében kihagy...és mindemellett fennen hangoztatja, hogy ő milyen okos, ügyes, kifinomult, csoda nő...Aki xanaxon él, és csak törpék(lelki) dugják...

Kb hirtelen ennyi.
Még egyszer kiemelve.
Nem érdekel az, hogy ha valaki találva érzi magát és felháborodik és el akar küldeni anyukámba. Ne tegye, mert felesleges.
Az sem érdekel, hogy jaj istenem mi a baj, mitől vagy depis? Nem vagyok depis csak most éppen így gondoltam, hát leírtam, némi grafománság tört elő belőlem.
Az sem érdekel, hogy mire vágok fel, osztom az észt, nézek le bárkit, én is csak egy kis fasz vagyok. Igen az vagyok, ez csak egy vélemény, ha nem tetszik, ne foglalkozz vele."

Szólj hozzá! · 3 trackback


süti beállítások módosítása